• Együtt jártak ők!

    Együtt jártak ők!


    Együtt jártak ők!


    Együtt jártak ők sok éve már,
    A fiú s a leány két jó barát.
    Hideg tél, meleg nyár, napsugár,
    Kint találta őket a kisutcán.
    Fogták egymás kezét, beszélgettek sokat,
    Súgták egymásnak a csacsi szavakat.
    Boldogok voltak, mint még soha más,
    Szerették egymást a fiú s a leány.
    Egy napon így szolt a leány:
    Gyermeket város, egy édes kisbabát!
    Megeredt szemében a könny,
    De a fiú nem szólt csak elköszönt.
    Többé nem jött vissza már,
    Nem várta többé a leány.
    Elment némán s hidegen,
    Ez volt a végső szerelem.
    S megszületett a kisfiú,
    Boldog volt a leány.
    Hátha megjön az apja talán,
    De nem jött hiába is várta őt.
    S a hetek, napok egyre múltak,
    De ő mégis reménykedett hátha visszatér,
    De a fiú akkor már másnak mesélt.
    Együtt élt a lány, a kisfiúval árván.
    Benne lelte örömét, az elmúlt ifjúságát
    Nőtt a fiú napról napra szebb lett,
    S kimondta az első szót, a legszebbet.
    Egy napon sétálni mentek,
    S a kisfiú ott totyogott az anya mellett,
    A sötét kisutcán, ahol előtte jártak,
    Felvillantak a régi szép emlékek,
    Az elmúlt boldog napok.
    „Milyen kár, hogy egyedül vagyok!”
    S akkor egy ifjúpár köszönt rá.
    Kékszemű, barna fiú, s egy barna lány.
    Visszanézett a lány
    A könnyein át.
    S így szólt a kisfiúhoz:
    Látod ő volt az apukád !!